H1N1 járvány?

D vitamin krem H1N1

Az egészségügyi hatóságok azért félnek a H1N1 influenzától, mert attól tartanak, hogy megismétlődik az 1918-as, több millió ember életét követelő járvány. Emiatt siettették az új influenza elleni vakcina előállítását. Bár tagadja minden érintett, de a gyorsaság a tesztelési eljárás megváltoztatását igényelte, emiatt sajnos elmaradhattak bizonyos hatékonysági és biztonsági vizsgálatok is. A vakcinákban megjelent a korábban már veszélyesnek ítélt és ezért kivonásra került thiomersal mint tartósítószer, vagy olyan adalékanyag, mint a MF59, ami squalene-t tartalmaz és az egész (nem hasított vírus), amit korábban gyermekeknek nem is adhattak.

Az úgynevezett tesztelési időszak alatt semmi nem derülhetett ki arra vonatkozólag, hogy milyen hatással van az oltás egy magzatra vagy egy csecsemőre, ennek ellenére bátran javasolta a legtöbb orvos a kismamák számára. Főleg azután, hogy a hatóságok retorziókat helyeztek kilátásba azon orvosokkal szemben, akik más véleményen voltak. A legtöbb orvosnak a fenyegetéstől megváltozott a véleménye és olyanok is oltogattak, akik előtte ezt megtagadták.

Nem kis iróniát látni abban sem, hogy az amerikai Élelmiszer és Gyógyszer Hatóság (FDA) pár évvel ezelőtt kismamák és gyerekek számára nem javasolta a tengeri hal fogyasztását annak higanytartalma miatt, mondván hosszabb távon neurológiai problémákat okozhat. Most ugyanez a hatóság javasolja a szezonális és a H1N1 vakcina beadását ugyanennek a csoportnak, miközben a benne található thiomersal több higanyt tartalmaz, mint az egészségügyi határérték.

Ugye, azzal a gondolattal is egyedül vagyunk, hogy a járvány az oltóanyag elkészültének hetében kezdődött, naponta haltak meg kismamák a hírekben, majd az oltóanyag eladásának hetében bezártak az oltópontokat, eltűntek a kórházakból a H1N1 miatt haldokló emberek.

Akárhogy is, volt itt egy oltási kampány, aminek következtében állítólag az emberek harmadát beoltották. Érdekes, hogy több független felmérés azt hozta ki, hogy az emberek kevesebb, mint egy tizede oltatta be magát. Vagy az elszámolás, vagy a felmérések nem mondanak igazat, de a lényeg az, hogy amikor az első kampány véget ért 2010-ben, az oltópontokat becsukták és a szakmai felelős is az új állásával lett elfoglalva, nem ért rá rémhírekkel életben tartani az új influenzát. Na, de itt az újabb szezon, az újabb kísérletezés arra, hogy elhitessék velünk “csak a vakcina” mentheti meg az életünket…

A D-vitamin jelenti az igazi védelmet az influenza ellen?dr_john_jacob _cannell
Dr. John Jacob Cannell aki nem csupán gyakorló orvos, hanem egyben a Vitamin-D Council nevű szervezet vezetője is bemutatta, hogy a D-vitamin hatékonyan véd a szezonális influenza vírusával szemben. Dr. Norris Glick és Dr. Ellie Campbell pedig azzal egészítették ki adatokat, hogy az idei H1N1 vírusával szemben is meglehetősen hatékonynak találták a D-vitamint.
A munkájuk kiinduló pontja egy felmérés volt, amiben 7435 középkorú férfi és nő vérében mérték meg a D-vitamin szintet egy éven át minden hónapban. Az eredményt az 1. ábra mutatja.

d-vitamin-szint-az-egyes-honapokban

Látható, hogy a főként napfény és részben a táplálkozás útján a szervezetünkbe jutó D-vitamin szintje nagyjából fele a februári minimum idején annak, mint amit a nyár végi maximumkor mérhetünk. A sötétebb sáv a 3723 férfi vérében mért átlagot mutatja, a világosabb oszlopok ugyanabban az időpontban a 3712 nőnél mért értékeket. A nagy szezonális ingadozás mellett az is megfigyelhető, hogy nyáron, amikor a D-vitamin fő forrása a napfény, a férfiak vérében valamivel több kering. A téli hónapokban, amikor pedig szinte kizárólag táplálék vagy szolárium útján juthatunk D-vitaminhoz, a nők kicsit jobb állapotban voltak.
A fenti eredmény adta a kiindulási ötletet a kutatóknak, hogy megvizsgálják van-e összefüggés a vér D-vitamin szintjének szezonális lecsökkenése és az ezzel szinte azonos időszakban előforduló influenza megbetegedésszám hirtelen megemelkedése közt. A következő ábra már az ő kutatásuk eredményét mutatja leegyszerűsítve:

d-vitaminszint-es-leguti fertozesek

104 embert vontak be a vizsgálatba és három csoportra osztották a résztvevőket, akiket egy éven át figyeltek. A placebo csoport, akik csupán a megszokott módon a napozásból és a táplálékból nyertek D-vitamint, közel 80%-a az év során influenzás lett. A 800NE napi mennyiségben étrend-kiegészítőt fogyasztóknak csupán elenyésző része, akik pedig 2.000NE – 5.000 NE napi D-vitamint kaptak kiegészítésként, azok egyáltalán nem betegedtek meg.

Mások is hasonló eredményt mértek
Az eredmény nem egyedülálló. 2009 szeptemberében Dr. Cannell egy a Wisconsin Egészségügyi Központban dolgozó kollégájától kapott egy másik vizsgálatról hírt. Dr. Norris Gilck a következőket írta:

“Wisconsin Központban egy hosszú távú felmérést végeztünk 275 beteg és 800 munkatárs bevonásával. A vérük 25-OHD szintjét (a D-vitamin aktív formája) monitoroztuk több éven keresztül és közben a betegek D-vitamin kiegészítést kaptak, a munkatársak pedig nem.

2009 júniusában, amikor Wisconsinban a legtöbb H1N1 megbetegedést regisztrálták, mindössze két résztvevő betegnek voltak influenza szerű tünetei (ILI) és lett pozitív a H1N1 tesztje. Az egyiküknek hosszú távú rezisztenciája volt, a másik egy gyermek volt, aki később betegedett meg. A munkatársak közül 103-nak volt influenza szerű tünete vagy dokumentált H1N1 fertőzése. Ezek közül csupán 11 dolgozott azon az osztályon, ahopl a beteg gyermeket kezelték.
Figyelemre méltó a különbség, hogy a D-vitamin kiegészítésben résztvevő betegek közül mindössze kettő lett influenzás, miközben a munkatársaknál 103 a 800-ból, ami  több mint tízszeres különbség.”

Dr. Ellie Campbell egy Georgia államban működő családi rendelő orvosa írta ezt elolvasva, szinte azonos időben:

“Köszönöm a wisconsini információkat. Nekem szinte azonos anekdota- szerű eredményeim vannak itt Georgiában. Mi vagyunk az egyike annak az 5 államnak, ahol a legtöbb H1N1 megbetegedést regisztrálták. Én megosztom a rendelőmet egy másik családorvossal. Miközben én megszállottan mérem a betegeim vérének D-vitamin szintjét, ő nem. Az ő páciensei közt hetente egy és tíz közötti influenza-szerű megbetegedés fordult elő. Nálam nulla. Az én pácienseim 2.000 és 5.000NE közti D-vitamin kiegészítést kapnak naponta és a vérük D-vitamin szintje 50-80ng/mL.”

Működött-e a D vitamin 1918-ban?
Bár 1918-ban a spanyolnátha járványakor még senki nem is gondolta, hogy létezik olyan anyag, hogy D-vitamin, most utólag megvizsgálva a történetet, érdekes összefüggéseket figyelhetünk meg:
A legtöbb megbetegedés az északi féltekén volt, ahol éppen tél volt.

Miközben nagyjából ugyan annyi fertőzést regisztráltak a csapatszállító hajókon a matrózok és a katonák körében, a matrózok közül csak negyed annyian haltak meg a betegségtől!
Észak-Amerikában a legmagasabb halálozási arányt a bányászok közt jegyezték fel. A francia hadseregben a fronton harcolók közt sokkal alacsonyabb volt az influenza előfordulása, mint a fronttól távoli táborokban (barakkokban) szolgáló katonák közt. Az ideiglenesen létrehozott nyílt vagy sátras kórházakban Amerikában alacsonyabb volt a halálozási arány, mint a hagyományos kórházakban.
A tengeren lévő matrózok közül kevesebben fertőződtek meg, mint a kikötőben dolgozók közül annak ellenére, hogy a hajón az összezártság sokkal indokoltabbá tette volna ezt. A nyugati fronton augusztusban eltűnt az influenza 1918-ban, és csak szeptember végén jelent meg ismét.

A fenti vizsgálatok és az 1918-as feljegyzések eléggé határozottan azt mutatják, hogy a vér D-vitamin szintje elég határozott védettséget jelent a H1N1 fertőzéssel szemben. Miért maradt ez titokban eddig és miért oltogatunk kismamákat, csecsemőket és gyerekeket kétes vakcinákkal? Miközben teljesen egyértelműnek tűnik, hogy mindössze a megfelelő D-vitamin szintet kellene elérni a vérünkben.

A legújabb kutatások szerint a D-vitamin szerepet játszik az autoimmun betegségek megelőzésében, a szervezet elsavasodásának megszüntetésében és jótékony hatással van olyan betegségekre, mint a Sclerosis Multiplex, a Rheumatoid Arthritis (sokízületi gyulladás) és bizonyos rák típusok (mellrák, petefészekrák, vastagbélrák, prosztata rák, bőrrák, stb)

Share Button